Chapter 3

Sziasztok! Közben még a két feliratkozót is megköszönöm! :) Szóóóval meg is hoztam az új részt :D




Sajnos nem káprázott a szemem, és teljesen jól láttam magam előtt Logan Henderson-t, az exemet. Szerencsére sikerült titokban tartanunk másfél éven át a kapcsolatunkat... oly annyira, hogy a sajtó sem szagolta ki. Egy kicsit szégyellem is magamat, mert Vickynek sem szóltam Loganről... valamikor muszáj lesz elmondanom... azt hiszem.
          -Mit keresel itt? - kérdeztem újból.
          -Nem mit... kit?! Amúgy meg téged... - ártatlan tekintettel besurrant mellém a pulthoz.
          -Azt akarod, hogy kirúgjanak? Gyere! - a csuklújától fogva elvezettem a hátsó ajtóhoz, ami a szemetesekhez vezetett, meg egy csendes kis sikátorhoz. Útközben szóltam Roxy-nak, hogy valahogy fedezzen, de szerencsére a főnök lelépett, és csak néhány munkatárs van a kávézóban.
          -Figyelj Chloe... azért jöttem el idáig a srácokkal, hogy... - egyet sóhajtott, majd lenézett a lábainkra - ... hogy elmondjam... még mindig szeretlek! - az utolsó szót már a szemembe mondta.
          -Logan - egy halk kacaj után folytattam - megcsaltál az előttem lévő barátnőddel! Felfogtad? - kérdeztem egy fokkal hangosabban.
          -De téged szeretlek! - barna, igéző szemei igazságot tükröztek.
          -Ha egyszer megcsaltál, mi a garancia arra, hogy még egyszer nem fordulna elő? - kérdeztem karba tett kezekkel - Egyébként még mindig nem mondtad el, hogy miért tetted... szóval ki vele!
          -Akkor nem mertem elmondani, de már mindegy... - kifejezéstelen arccal neki dőlt az egyik szemetes konténernek, utána zsebre vágta kezeit... még mindig képes volt a puszta kinézetével felgyorsítani a pulzusomat... - Julie megfenyegetett, hogy nyilvánosságra hozza a kapcsolatunkat, de kicifrázva... na meg, hogy ha nem f-fekszem le vele, akkor tesz arról, hogy kirúgjanak a bandából... remélem tudod, hogy mennyire pánikba estem akkor!
          -Féltél felvállalni? - kérdeztem idegesen.
          -Chloe... mikor megismerkedtünk, még 17 voltál... szerinted mi lett volna, ha a sajtó arról kezd írni, hogy én, mint 21 éves énekes egy 18 élet évét be nem töltött lánnyal járok? Szerettelek, és megakartam védni magamat és téged a pletykáktól, na meg egyéb rosszaktól!
          -Múlt időben mondtad: 'Szerettelek' - idéztem vissza.
          -Még most is szeretlek! Hidd el! Mit tegyek, hogy bizonyítsam?
Egy sóhaj után zavartan elkezdtem harapdálni a számat, mint minden ilyen alkalomkor. Nem tudtam mitévő legyek... fogadjam vissza? Adjak neki még egy esélyt? Szeretem egyáltalán? - ezekre a kérdésekre sajnos nem tudtam választ adni. Össze voltam zavarodva.
          -Kérlek mondj valamit - hangja eléggé közelről jött. Észre sem vettem, de irtó közel állt hozzám.
          -N-nem tudom... nem tudok semmit! - szemeimben elkezdtek gyűlni a könnyek, de mielőtt az egyiknek utat engedhettem volna, egy forró ajak simult az enyémhez. Pár másodpercig egymás szájában turkáltunk, de végül ellöktem magamtól. Tenyereimet a mellkasára helyeztem, és a földet bambultam.
          -Éreztél valamit? - törte meg a csendet.
          -Sajnálom, Logan... de... nem - adtam meg az őszinte választ - Egyszerűen nem tudom elfelejteni, hogy azzal a senkiházival láttalak! Ha igaz, amit mondtál, hogy megfenyegetett, még akkor is fáj! Szerettelek Logan! Olyan boldogak voltunk, de elcseszted! 17 év után akkor voltam először szerelmes, szóval remélem megtisztelve érzed magad! - ezt már a szemébe mondtam - Még szerencse, hogy nem bánom azt a napot, amikor a 18. születésnapomon oda adtam magamat neked... a szép időket soha nem fogom elfelejteni... de az a kép örökre megmarad, amikor mentem hozzátok, és ott voltál az ágyban azzal a... - a hangom elcsuklott, és kitört belőlem a sírás.
Logan szomorú tekintettel hallgatott végig, majd megölelt.
          -Egy barom voltam, tudom... nagyon sajnálom! És nem viccből mondom... te voltál az a lány, akivel minden perc csoda volt. Sosem felejtem el az együtt eltöltött pillanatokat! Tudom, hogy ezt elszúrtam... - elengedett és rám nézett... szemei könnyesek voltak.
          -Az emberek követnek el hibákat, amikből tanulniuk kell... remélem, hogy tanulságos lesz ez az eset, és mégegyszer nem követsz el ilyen butaságot, mert hát mindenre van megoldás! - eleresztettem egy halvány mosolyt bátorításként.
Indultam volna vissza dolgozni, de ujjai vissza tartottak.
          -Kérlek maradjunk barátok... tartani akarom veled a kapcsolatot! Csodálatos nő vagy, benned megbízom, és úgy érzem, hogy nem engedhetlek el! - szavai mélyen érintettek. Most boldogan mosolyodtam el, és bólintottam.
          -Remélem találsz majd egy olyan férfit, aki megérdemel téged, és magadért fog szeretni, ahogyan én is... - fájjó szívvel hallgattam szavait, de mostmár így alakult... ez van.
          -Szeretlek! - ezt természetesen barátságból mondtam, és tudtam, hogy Logan is így értelmezi.
          -Én is Chloe, csak nem úgy, ahogy te... - szorosan megölelt, majd elengedett és rám mosolygott.
          -Na gyere... dolgom van oda bent - azzal vissza mentünk a kávézóba és egy-egy puszival elköszöntünk egymástól. Azt mondta, hogy holnap, amikor mennek vissza Los Angelesbe, felhív... hát, remélem betartja a szavát!

16.43-kor végeztem, és rohantam a mozi elé, mert Vickyvel oda beszéltünk meg találkát. Van két percem, hogy oda érjek... de abból hét perces késés lesz minimum.
Amikor már egy utcányira voltam a célponttól, elkezdett zuhogni az eső... hurrá! Még szerencse, hogy tiszta nyári ruhában rohangászok...
          -Csak, hogy itt vagy! - támadott le Vicky egy unott arccal. Megpusziltuk egymást, majd elindultunk be az épületbe. A jegyek után felszerelkeztünk popcornnal na meg üdítővel, majd elkezdtem a magyarázkodást, hogy miért is késtem.
Mielőtt beértünk volna a vetítő terembe, Vicky kérésére készítettem a finomságokról egy képet.
          -És fent is van a twitteren - mosolygott egy nagyot.
          -Oké, akkor befelééé - tereltem az ajtóhoz kacagva.

A film eszméletlen volt! Míg kifelé sodrótunk a tömeggel, egyfolytában a filmet osztottuk, na meg Robert Downey Jr.-t, hogy mennyire jól játszotta a szerepét.
          -Ajj, ne mááár - motyogtam kedvtelenül a szakadó esőre nézve.
          -London ismét hozta a formáját... hurrrááá! - mondta egyhangúan Vicky. Erre a mondatára elkezdtem nevetni, ő meg csak rám nézett egy 'WTF?' arccal.
          -Rendben... lenyugodtam - szólaltam meg vágül mély levegőket véve.
          -Felhívom George-ot, hogy vigyen haza - nyúlt a telefonjáért Vicky.
          -Hagyd, hívunk egy taxit azzal le van vajazva az ügy...
          -Dehogy iiis... nem fizetek én taxira, amikor ott van a tesóm, és ingyen haza tud vinni! - vágott vissza.
          -Mondjuk igaz - bólintottam elgondolkodva.
Vicky már tárcsázta is George-ot, majd a mozi elé rendelte a srácot.
          -Szerencse, hogy otthon gubbasztott, és nem valahol a haverjaival hülyültek... azt mondta, hogy egy olyan tíz perc múlva itt van.
           -Rendben! Oh, jut eszembe, van egy jó, de egyben cikis sztorim is - miután kinevettem magamat, elmeséltem az incidensemet a kávézóban.
          -Kajak leöntötted George-ot? - Vicky a hasát fogva kezdett el nevetni.
          -Egy kicsi együtt érzés lehetne benned! - öltöttem rá a nyelvemet mosolyogva.
          -Minek? Nem halt meg senki - viccelődött. Ezen már mindketten szakadtunk a röhögéstől.
A továbbiakban a mozi falának dőlve beszélgettünk erről arról. Gondolkoztam, hogy megemlítsem-e Logant, de ez nem alkalmas helyszín és időpont.
Egy duda szó zökkentett ki bennünket beszélgetésünkből. Felkaptuk a fejünket és megpillantottuk George-ot egy fekete autóban.
Futva siettünk a járműhöz az eső elől. Ahogy beültünk a hátsó ülésre, George egyből elindult az autóval.
          -Jó volt a film? - kérdezte az utat nézve. Vicky egyből válaszolt egy elég nagy élménybeszámolóval, amin csak mosolyogni tudtam.
Amúgy értékeltem George oda figyelését, csak úgy itta húga szavait. Látszott rajta, hogy érdekli, amit mond neki.
Ez után egy hosszas csönd következett be. Csak a szélvédőre potyogó esőcseppek, na meg a nyikorgó ablaktörlők hangjai vittek egy kis életet a kocsiba.
          -Figyu, Vicky... - mondtam barátnőmhöz fordulva - Haza megyek, átöltözöm és...
          -Aludhatsz nálunk - kacagott helyettem befejezve mondatomat.
          -Szuper! - vágtam rá csillogó szemekkel.

Két órával később már készen voltam és indultam át Vicky-ékhez. Egy hálózsák volt az egyik kezemben, a másikban pedig a neszeszerem, amiben minden olyan dolgom benne volt, amire szükségem lehet reggel vagy most este.
Anyáéknak jó éjt-et kívántam, azzal átsiettem a szomszédba.
Az ajtó előtt egy kicsit megborzongva álltam, ugyanis nem volt valami meleg, és csak egy piros póló meg egy rövid nadrág volt rajtam, na meg egy strandpapucs. Gyorsan becsöngettem, és vártam, hogy kinyíljon az ajtó előttem.
A második csengetésnél hangos léptek hallatszottak, gondolom most jön le a lépcsőn Vicky.
Elmosolyodtam, és vártam... végül kitárult előttem az ajtó.
          -Szia... Vicky tusol... - tudatta velem George a nagy hírt. Elmosolyodtam, majd egy köszönés után bementem a házba.
Mintha otthon lettem volna, felmentem az emeletre egyenesen Vicky szobájába és lepakoltam a dolgaimat az ágyára, majd a bekapcsolt laptopján elindítottam egy számot, hogy ne üljek a csendben.
Közben a telefonomról felnéztem a közösségi oldalaimra, és észre vettem, hogy George és a barátai bejelöltek... ez jól esett tőlük.
Éppen, amikor zsebre vágtam a telefonomat, belépett Vicky egy törölközővel a fején.
          -De cuki a pizsid - cukkoltam kuncogva, ugyanis 13 éves kora óta ugyan abban a pizsamában alszik. Azért egy kicsit látszik, hogy a Simpson családos ruha már egy kicsit kicsi Vickyre. De hiába mondom neki, hogy vegyen egy rendeset, ő azért is ennél az ősrégi darabnál marad... végül is, ő alszik benne, nem én...
          -Ne bántsd őket! - szólt rám összeráncolt homlokkal, de mosolyogva.
          -Jójó - tartottam fel a kezeimet védekezően.

Négy órán át beszélgettünk és hülyéskedtünk... éjjel egy órára teljesen elfáradtunk, vagyis csak Vicky, ezért nyugovóra tértünk.
Én a földön egy hálózsákban aludtam... Vicky erősködött, hogy cseréljünk helyet, de szeretek a földön hálózsákban aludni, szóval maradtam ott.
Vagy egy órát forgolódhattam, amikor meguntam és lementem a konyhába. Próbáltam csendben lenni, de nagy szerencsémre a sötétben neki mentem a konyhában lévő egyik széknek, ami felborult. Szerencsére Vicky anyukája dolgozik, szóval őt biztos, hogy nem ébresztem fel éjjel fél három körül, vagy mikor...
Nagy nehezen oda tipegtem a sötétben a hűtőhöz... valamennyire láttam, mert a teli hold besütött a konyhába.
A hűtő elég sok mindent tartalmazott, de nekem egy dologra volt szükségem.... narancslére!
Nagy szerencse, hogy tartanak, szóval egy kis keresgélés után a kezembe vettem a dobozt és becsaptam a hűtő ajtaját.
          -Basszus! - kiáltottam fel ijedtemben, ugyanis valaki ott állt a hűtő mellett.
          -Nyugi, én vagyok az - jött egy megnyugtató válasz Georgetól. Lassan felismertem a hold halvány fényében.
          -A frászt hozod rám! - a szívverésem lassan vissza nyerte eredeti ütemét, de attól még a bal kezem a mellkasomon pihent.
          -Oh, sajnálom - elkezdett kuncogni.
          -Igen... nagyon vicces halálra ijeszteni éjjel a húgod barátnőjét - mondtam az asztalhoz közelítve, miután kerestem poharat.
Halkan kihúztam az egyik széket és leültem. Néhány lépés után hirtelen világosság lett.
          -Csak, hogy lássuk egymást - kacsintott rám aranyosan.
          -Kérsz? - emeltem meg a dobozt, amiben a fincsi narancslé lötyögött.
George csak bólintott, majd ő is előhalászott egy poharat és leült velem szemben.
Mindkettőnknek töltöttem a hűs léből, amit egyszerre kezdtünk el kortyolgatni... lassan verseny lett az egészből, hogy ki tudja meginni hamarabb.
          -Én nyertem! - mosolyodtam el gonoszul.
          -Hagytam, hogy nyerj - válaszolt.
           -Na persze... - felnevettem.
Egy egész percig némán néztünk egymás szemébe. Én törtem meg a szemkontaktust azzal, hogy elkaptam a tekintetemet róla... az üres poharammal kezdtem babrálni.
          -Öhm... volna kedved eljönni a szülinapi bulimra? - kérdezte egy félmosollyal.
          -Mikor lesz?
          -Jövő szombaton... 27.-e pont akkorra esik.
          -Rendben, örömmel! Megkérem a főnökömet, hogy arra a hétvégére adjon szabadnapot - mondtam mosolyogva a szemébe nézve.
          -Okés...
Közben a narancslét vissza tettem a hűtőbe... George minden egyes mozdulatomat követte a szemével, ami egy kicsit zavarba hozott.
          -Azt hiszem én megyek aludni, mostmár elálmosodtam - motyogtam egy ásítás közepette. George egy kacagással válaszolt, majd elindult felém. Lekapcsolta a villanyt és elindultunk fel az emeletre.
Itt újból világosság lett.
          -Ezt a villanyt így hagyhatjuk, esetleg ha mentek ki a fürdőbe, ne féljetek - mondta kacagva.
          -Hahaha... talán csak saját magad miatt hagyod égve - mondtam, majd kinyújtottam rá a nyelvemet egy nevetés kíséretében.
          -Ha arra gondolsz, hogy félek valamitől, akkor nagyon tévedsz! - mosolyodott el.
          -Ja hát perszeee... te vagy George Shelley... te nem félsz semmitől sem! - ismét nevettem.
          -Pontosan! - válaszolt, majd büszkén kihúzta magát.
          -Na jó... én bedobom a szunyát - egy nagy nyújtózkodás után elindultam Vicky szobájának ajtaja felé.
          -Chloe...
Megfordultam.
          -Igen? - kérdeztem kíváncsian.
Egy két másodpercig a szája nyitva volt, de nem szólalt meg... mintha nem merné kimondani azt, amit szeretne.
          -Jól áll a piros szín! - mosolygott rám, majd mint egy kis fiú, szégyenlősen lehajtotta fejét.
Az én arcomra is kiült egy nagy mosoly, hiszen minden lány örül egy kis bóknak.
          -Köszönöm - válaszoltam végül.
Felnézett rám, én meg egyenesen a barna szemibe pillantottam.
          -Aludj jól! - adta meg a végszót.
          -Te is, George! - egy utolsó mosoly mindkettőnktől, majd bementem a szobába.
A mosoly nem hervadt le az arcomról... mint egy bolond, vigyorgós tini, úgy bújtam be a hálózsákomba.
-Aranyos srác, ez a George... a mosolyával kínozni lehetne! - egy halk kacagással nevettem ki gondolataimat, majd álomra hajtottam fejemet.

Chapter 2

Sziasztok! :) Nagyon köszönöm a kommenteket és a pipákat az első részhez! :) Itt is van az új rész ^^



A hazaérkezésem utáni hét eléggé zsúfoltan telt el. Felkerestem az összes olyan barátomat, akikkel az elmúlt négy évben is tartottam a kapcsolatot.
Három nappal ezelőtt pedig kaptam egy nyári munkát is a 8 Adelaide Street-i Costa Coffee-nál, aminek nagyon örvendek. Már csak azért is, mert még a szüleimmel lakom, de most, hogy lesz munkahelyem, nem kell teljesen rájuk szorulnom anyagilag.
          -Szia Chloe! - köszönt a telefonba Vicky, miután fogadtam hívását.
          -Hola! - szólaltam bele jókedvűen.
          -Hányra kell bemenned dolgozni? - kérdezte.
          -Tízre... - válaszoltam egy sóhaj kíséretében.
          -Ahj, és mikor végzel?
          -Délután négykor - mondtam, miközben a vállfára aggasztott ruháim között kutakodtam.
          -Remek! - hangja egyből vidámabb lett - Arra gondoltam, hogy ötórától mehetnénk moziba... képzeld! Ma vetítik a Vasember 3. részét!
          -Na neee! - állam szinte a padlót súrolta.
Lány létünkre nagy rajongói vagyunk a Vasember filmeknek, na meg imádjuk a főszereplőt, Robert Downey Jr.-t.

A továbbiakban röviden megbeszéltük, hogy mikor és hol találkozunk.
Ahogy bontottam a vonalat, gyorsan magamra kaptam a kiválasztott virágmintás ruhámat, majd kihalásztam a szekrényből egy kötött kardigánt. Azért London nem egyenlő Los Angelessel... itt leginkább esik az eső, bezzeg L.A.-ben... az év legtöbb napján süt a nap.
A telefonom kijelzője 09.27-et mutatott... mivel negyed órát tutira gyalogolnom kell, sietve rohantam a fürdőszobába és elvégeztem teendőimet. Túlzott
sminket sosem szoktam használni, csak szempillaspirált, plusz szájfényt. Az utóbbit beledobtam a barna kis táskámba a telefonom, a pénztálcám és a kulcsaim közé.
Fekete magassarkúmat kikaptam a szekrényem aljáról és lefuttam a földszintre, ahol anya tett-vett.
          -Szia anya! - odasétáltam mögéje, közben felhúztam a cipőmet és nyomtam egy puszit az arcára. Mutatóujjammal belenyúltam a krémszínű masszába, amit szorgosan kavargatott - Nagyon finom! - motyogtam kuncogva.
Anya csak mosolygott és egy fejrázással válaszolt, majd elköszönt.
Lépteim sietősen kopogtak London utcáin... egyszer majdnem el is botlottam egy kiálló csőben figyelmetlenségemben. Már majdnem magamon kacagtam, amikor megérkeztem a Costa elé.
Boldogan löktem be az ajtót, majd a pult mögé lépkedtem.
          -Szia Roxy! - köszöntöttem munkatársamat.
          -Oh, helló... Ch.... - nézett rám összeszorított homlokkal.
          -Chloe - segítettem ki mosolyogva.
          -Áh, igen... sajnálom, csak a fejem teljesen máshol jár - mondta a kávéfőzőt ütögetve - És ez a szar is bedöglött! - panaszkodott egy fokkal hangosabban.
          -Hé, nyugi - kedvesen végig simítottam a hátát, majd bedugtam a konnektorba a kávéfőzőt.
          -Huh... na ez ciki - elkezdett nevetni, majd hirtelen sírni.
          -Mi a baj Roxy? - kérdeztem aggódó tekintettel.
          -Nem akarlak fárasztani a családi ügyeimmel - hátat fordított.
          -Tudom, hogy egyáltalán nem ismerjük egymást, de megbízhatsz bennem! - ezt komolyan is gondoltam.
Fejét lehajtotta tenyereibe... a háta pedig elkezdett rázkódni. Gyorsan előtte termettem és szó nélkül megöleltem... hagytam, hogy kisírja magát a vállamon.
          -A nagyi kómába esett, és kevés az esély, hogy felébred... 81 éves... lehet, hogy le kell kapcsolni a gépekről - öntötte ki a szívét szipogva - Nekem már csak ő maradt! Csak Ő!
 Fél órán keresztül beszélgettem a nehéz sorsú lánnyal, de Henry, a főnök mérgesen szakította félbe lelkizésünket.
Gyorsan lecuccoltam a szekrényembe és átöltöztem a fekete-bordó pincér ruhámba.
A szoknyám a térdemig ért - ez fekete volt - rajta volt még egy világos bordó kötényke zsebekkel. A felső része a szettnek egy sima fekete ing volt bordó csíkokkal. Ahhoz képest elég jó volt...

Két óra munka után muszáj volt leülnöm egy kicsit megpihenni... eszméletlen, hogy mennyi rendelés van így reggelibe.
          -Chloe, jobb, ha felállsz, mert jön a főnök - figyelmeztetett Roxy. Henry egy eléggé hülye főnök... ha valaki le áll egy percre is, már csunyán le is szólja.
Felpattantam, és beálltam a pulthoz.
Nehéz lépteket hallottam jobbról közeledni... Henry szigorú tekintettel végig mért, majd tovább állt. Hurrááá...
          -Uh, basszus... Chloe, kérlek vidd ki ezt a rendelést a hármas asztalhoz - nyomott a kezembe lihegve Roxy egy kis cetlit, azzal el is tűnt.
Négy kávét kellett elkészítenem, ahhoz képest eléggé gyorsan végeztem velük. A négy csészét rápakoltam egy bordó, fehér Costa feliratos tálcára, majd koncentrálva elindultam a hármas asztalhoz.
Egy kicsit szűkös volt a hely, ezért az arcom előtt próbáltam zsonglőrködni a tálcával.
Ahogy megláttam az asztalt, elkezdtem letenni a vendégek elé a kávét.
          -Hé! Szia Chloe! - köszönt egy ismerős hang eléggé hangosan. Ijedtemben sikeresen elvétettem első bakimat. Ugyanis a kávé fele - itt felnéztem, hogy megbizonyosodjam a felől, hogy tényleg Ő köszönt? - és igen... George... szóval a kávé fele George ölében kötött ki.
          -Sz-szia George... és, és sajnálom! - idegesen kezdtem el törülgetni a nadrágját. Vér cikiiii...
A másik három srác hangos nevetésben tört ki. Megértem, a helyükben én is röhögnék, de most én vagyok cikis helyzetben és egy csöppnyire sem volt kedvem a kacagásra!
          -H-hagyd csak - George idegesen vette ki a kezemből a rongyot, amivel szorgosan próbáltam úgy ahogy eltűntetni a kávét a fekete nadrágjáról. Hála Istennek, hogy fekete nadrágja volt!
          -George majma leforrázódott - szólalt meg az egyik srác röhögve.
          -Kussoljatok már! - hangja mérges volt, de ugyanakkor egy halvány mosoly is kiült az arcára, ami egy cseppet összezavart - Chloe, hagyd csak, elintézem! - nézett rám meleg, barna szemeivel.
Egy ideig csak néztük egymást, majd bólintottam.
          -Hozok egy másik kávét - mondtam egy nagy sóhaj után.
          -Ki ez a lány? Ismered? - kérdezték a barátai, miután pár lépésnyi távolságra voltam tőlük.
          -A szomszédom, és egyben a húgom barátnője - halkan még hallottam George dörmögő válaszát.
Roxy észre vette idegességemet, és egyből rá kérdezett, hogy mi a baj, majd gyorsan elmeséltem neki, miközben George kávéját készítettem.
          -A Union J-ből George a szomszédod? - nézett nagyot - Nem vagyok fanatikus rajongó, de azért meg kell hagyni, hogy jó a hangjuk... - Roxy mosolyogva mellém lépett - Nekem az a fekete hajúval szembeni srác tetszik... olyan tipikus szépfiús a kinézete, azt hiszem Josh-nak hívják...
          -A többieket hogy hívják? - kérdeztem.
          -Chloe, Roxy! Nem lazsálunk! - sietett el mellettünk tapsolva Henry.
Mivel a kávé készen volt, óvatosan kivittem Georgenak.
          -Most oda figyelek! - mondtam egy halk kacajjal, miközben erősen szorítottam a csészét.
          -Felejtsük el... igaz, hogy oltári forró volt, de huh... kibírtam - rám mosolygott.
          -Okééé... esetleg bemutatsz a csinos pincérkének, aki leforrázta a majm....
          -Josh! - szólta le barátját nevetve a bozontos hajú - Szóval... akkor ez a nagy szájú lenne Jo...
          -Josh Cuthbert! - lassan felállt és kezet nyújtott. Gyorsan beletörültem tenyereimet a kötényembe, majd kezet ráztam vele, miután én is elmotyogtam a nevemet.
          -Jaymi Hensley - mivel a szőke srác az asztal szélénél ült, felállt és megölelt. Kicsit furán fogadtam ezt a meleg köszöntést, de ugyanakkor jól is esett.
          -JJ Hamblett jelen! - egy nagy mosollyal az arcán felállt, de nem nyújtotta a kezét, hanem átverekedte magát Joshon és ő is megölelt. Hűhaaa...
          -Amúgy én is itt dolgoztam anno - szólalt meg végül George.
          -Tényleg? És Henry akkor is ilyen... durcás volt? - kérdeztem halkan. Amúgy kicsit sem volt nehéz elképzelni Georgeot egy ilyen pincér ruhában.
          -Pff... ne is mond... de akkor gondolom sokat nem változott...
          -Nem nagyon...
Roxy állt meg mellettem.
          -Légyszi segíts, mert kicsit nehéz egyedül - súgta a fülembe, majd el is tűnt.
          -Na jó, srácok, nekem mennem kell... és mégegyszer George, sajnálom - néztem rá bűnbánóan.
          -Mondtam már, felejtsük el - kacsintott rám mosolyogva.
          -Remek! - azzal elmentem.

Fél óra után még a négy srác a hármas asztalnál ült. Pont, amikor néhány poharat mosogattam el, George elindult felém, a pulthoz.
          -A számlát, legyen szíves - viccelődött fülig érő vigyorral.
          -Kimentem volna - mondtam, miközben elzártam a csapot és megtörültem a vizes kezeimet. Közben a kasszánál beüttem a négy kávé árát, amit George mondott be, mivel én még nem tudom kívűlről az összes itóka árát.
          -3,65 font lesz - montam be az összeget a számokról felnézve a szemébe.
A pénztálcájában kezdett kutakodni, majd a kezembe nyomott 5 fontot.
          -Nem ennyit kell fizetned - tájékoztattam fel folytonos mosolygással.
          -Tudom... a többi maradjon csak borravalónak - kacsintott.
          -De ez sok, nem fogadhatom el - toltam vissza a felém nyúló kezét.
          -Chloe... kérlek! - nézett komolyan.
Végül megadtam magamat és elfogadtam a pénzt, majd megköszöntem, pedig még én kellene fizetnem egy nadrág tisztítást neki.
Pár másodperc után mosolyogva elköszönt és az ajtónál álló barátaihoz ballagott.
          -Szia Chloeee! - köszönt hangosan a három J.
Nevetve integettem nekik, majd folytattam a mosogatást.
          -Ki volt ez a srác? - kérdezte egy gúnytól csöpögő férfi hang.
          -Logan... t-te mit keresel itt? - néztem megszeppenve a srácra.

Mivel szeretem a BTR-t is, ezért egy kicsit őket is beveszem a sztoriba :P *hirtelen jött ötlet* :D 

Chapter 1

Sziasztok! :D Itt is van az első rész, amit izgatottan írtam :D Remélem tetszeni fog és olvasni is fogjátok a továbbiakban a blogomat ^^






Gondolataimba burkolózva üldögéltem a Los Angeles-i LAX reptéren... vártam a felszólító hangot, hogy már mikor szállhatok fel a londoni gépre.
Hat bőrönd volt körülöttem... HAT. Ez is csak én lehetek... mondjuk most az egyszer megértem, hogy minek is van ennyi.
Kezdem az elején... Négy évvel ezelőtt egy Los Angeles-i koleszba cuccoltam be magamat, mivel lehetőséget kaptam, hogy egy híres iskolában tanulhassak. Ez volt az előny, de sajnos hátránya is volt a dolognak, mivel ott kellett hagynom Londont, ahol élnek a szüleim és a barátaim. Még a nyári szünetekben sem tudtam haza utazni, mert kellett a pénz és munkát vállaltam el. Csak a szüleim jöttek el látogatóba, akkor is csak egyszer kétszer. Barátaimmal néha-néha skype-on beszélgettünk, de volt egy kivétel... Victoria. Ő a legjobb barátnőm, vele szinte mindennap beszélgettünk. Annyira hálás vagyok neki, hogy kitartott mellettem, na meg büszke, mert nem hagyta, hogy elhalványuljon a barátságunk.
Sajnos őt a szülei nem engedték el hozzám L.A.-be, de ez nem akadályozta meg a barátságunkat.
A telefonom sms hangja zavarta meg gondolatmenetemet... Vicky írt!

          'Anya megengedte, hogy elmenjek a szüleiddel a reptérre!!! :D'

'Végre egy jó hír! :) Mindjárt a repülőn vagyok, már csak néhány óra választ el minket egymástól :))'

Hamar jött a válasz...

'Ez egy kicsit szerelmespárosra sikeredett :P :))'

'Annyi baj legyen! :D'

A telefonomat egy halk kacajjal tettem zsebre, néhányan meg is néztek... de nem érdekelt.

Hopp, és a bűvös mondat fel is csendült a hangszórókból, miszerint elindulhatok leadni a csomagokat és felszállhatok a gépre.

*Pár óra múlva*

Mindig gyomor idegem van, amikor a repülő eléri a talajt, na meg amikor elhagyja azt.

Egy hosszas kerék csikorgás után megállt a repülő, és lassan az emberek elkezdtek indulni a kijárat felé... én még üldögéltem és egymás után vettem a mély levegőt. Na jó, Chloe... vegyél erőt magadba, állj fel, mosolyogj, és hagyd el az izzadságszagtól bűzlő gépet! - motyogtam magamban bíztatóan. Okééé... kifújtam a bentartott levegőt és beálltam a sorba.

Kellett vagy három perc, mire elértem a londoni talajt... őszintén megvallva, nagyon hiányzott ez a hely. 

Egy fejrázás után próbáltam a lényegre koncentrálni - bejutni sikeresen az épületbe és vidáman köszönteni az itthoniakat! 

          -Chloe Brooks? - hallottam meg egy nagyon ismerős, boldog hangot. Felkaptam a fejem és megpillantottam barátnőmet.

          -Victoria Shelley! - ahogy egymás elé értünk, némán mértük fel egymás kinézetét.
          -Négy év telt el, de sokat nem változtál - kuncogtam. Vicky mosolyogva vállon bökött, majd megölelt.
          -Hiányoztál! - bökte ki végül.
          -Te is! - mondtam vigyorogva.
          -Szia édesem! - köszönt anya vidám arccal apával az oldalán.
Elengedtem barátnőmet, majd köszöntöttem a szüleimet is.

A haza felé vezető utat Vickyvel végig beszélgettük... valahogy skypeon nem olyan a beszélgetés, mint élőben.
Miután megérkeztünk, az volt az első, hogy a bőröndjeimet felvittük a szobámba, majd azonnal átmentünk Vickyékhez.
          -A szobámat teljesen átrendeztük... olyannyira, hogy a bátyámmal cseréltünk és átfestettük lime zöldre... imádni fogod! - mesélt fülig érő mosollyal. Mindketten szeretjük a lime zöld színt - Előbb megmutatlak anyának, mert azért kíváncsi rád - nevetgélt. Pont úgy éreztem magam, mintha 16 lennénk... de elrepült már az idő, és úgy ahogy felnőttünk.
Észre sem vettem, de már is a konyhájukban voltunk.
          -Szia anya... Chloe végre megérkezett! - újságolta mosolyogva.
          -Szervusz Chloe - Mrs. Harris melegen fogadott, megölelgetett, megkínált házi sütivel, majd Vikyvel leléptünk a szobájába. Már nagyon vártam, hogy lássam!
          -Készen állsz? - nyúlt a kilincshez barátnőm.
          -Teljes mértékben! - bólintottam a számat harapdálva.
Lenyomta a kilincset, belökte az ajtót és beléptünk a szobájába.
Kikerekedett szemekkel és tátott szájjal néztem körbe.
A zöld szín nagyon kellemesen hatott a szoba összhangjára. Ágya fölött fekete festés volt, ami teljesen passzolt oda. Egy éjjeli szekrény az ágy jobb oldalán, rajta két fotó külön-külön keretben. Amikor megakartam nézni, pont szólított.
          -Gyere csak - mosolygott a telefonjával a kezében - Készítsünk fényképet! Már mióta, hogy nem készült rólunk közös kép - hirtelen elszomorodott.
          -Naaa... itt vagyok, és már nincs miért szomorkodni! Állok a balfeledre, mert az a fotogén oldalam - viccelődtem, hogy jobb kedvre derítsem Vickyt.
Eleresztett egy kacajt, majd egymás mellé álltunk, és készítettünk néhány képecskét, amiből kiválasztottunk egyet, és felpakoltuk twitterre.
          -Mit csináljunk? Elmenjünk a városba? - kérdezte, miközben a laptopján elindított egy számot.
          -Nincs kedvem... inkább ne menjünk sehova... - mondtam egy sóhaj kiséretében.
          -Okééé - azzal elterült a citromsárga huzatú ágyán, én is követtem a példáját.
          -A pasikkal, hogy állsz? - kérdezte kacagva a plafont bámulva.
          -Hát... ahogy mondtam már korábban is, nem nagyon akarok pasit... most inkább koncentrálok az egyetemre és ...
          -Figyelj, egy kapcsolat nem attól függ, hogy akarod-e vagy nem... ha egyszer találkozol azzal, akitől elakad a lélegzeted, nincs vissza út - rám nézett és elmosolyodott.
          -Ezt úgy mondod, mintha valakivel előfordult volna - vigyorogtam, hiszen sejtettem valamit.
          -Bátyámnak van egy bandája... - na itt nagyot néztem - és az egyik haverjával titokban találkozgatunk... mielőtt megkérdeznéd, hogy miért, azért, mert George azt hiszi, hogy tudja helyettesíteni apát. Szóval a minap kiszabta, hogy nem szeretné, ha valami közös ismerősével kavarnék... jó mi? - nevetett jókedvűen.
         -Ez akkora hülyeség... utálom, amikor egy nagyobb fiú testvér próbál nagyoskodni a kis hugicája fölött! De vissza térve... hogyhogy bandája van? Ezt még véletlenül sem említetted meg a négy év alatt - szóltam rá.
          -Nem rég alakultak... - azzal Vicky tömören elmesélte az Union J történetét.
          -Wow, soha nem gondoltam volna. Mondjuk azt tudtam, hogy nagy gitár imádó... nem semmi - mondtam elismerően - Gondolom sokat nem változott - közben felültem az ágyon.
          -Huh, az a négy év komolyan mondom előny lett számára... de mond meg te... gyere, azt hiszem itthon van - mosolyogva felült Vicky is és kisétáltunk a szobájából.
          -Hát, én még mindig annak a pufók, csendes 'kis' srácnak tudom elképzelni - kuncogtam.
          -Meg-fogsz-lepődni - mondta szaggatottan.
George szobája csak pár méterre volt arrébb Vickyétől. Barátnőm kopogott a barna ajtón, majd bekiáltott.
          -Georgey, told ide a seggedeeet!
Ahogy hallom, megmaradt a nagy testvéri szeretet közöttük. Mindig is szoros volt a kapcsolatuk.
          -Mi van mááár? Nem lehet egy nyugodt perce...- a mondat közepén kinyílt az ajtó. Mindketten meglepődötten néztük egymást. Ez most vicc? Tényleg George áll előttem gitárral a kezében?
          -Bratyóóó... most jött haza Chloe... tudod, négy évet Los Angelesben töltött el - tájékoztatta fel testvérét.
Majdnem tátott szájjal néztem az előttem állót. Hogy lehet, hogy valaki négy év alatt ennyire sokat változzon?
          -Chloe Brooks? - kérdezte mély, férfias hangján, amitől kirázott a hideg.
          -I-igen... - válaszoltam nagy nehezen.
          -Változtál - mondta mosolyogva.
          -Hát te is! - még mindig nem fogtam fel az elém táruló látványt.
          -Bizony... el telt az idő - az egész összhatást tetőzte azzal, hogy megrázta a haját, egy eszméletlen mosollyal.
Okééé, Chloe... jöttél, láttál, hallottál, de most húzd el a csíkot!
          -Örvendek - mondtam Georgenak, utána Vickyhez fordultam - Majd még beszélünk, eszembe jutott valami fontos dolog, amit még el kell végeznem - hadartam el egy gyenge kifogást, hogy leléphessek.
          -Rendben... szia - egyszerre köszöntek el tőlem, ugyanis már elindultam lefele a lépcsőn.